Készülök és készülünk az Élet Menetére. Reggel kitűzőket készítek (C. remek tervezése). Visszakerülök nagyanyáim korába - mikor reggel az asszonyoknak sárga csillagot kellett varrni... Mikor belerajzolom a keresztet a csillag közepébe, eszembe jut egy ének a keresztfáról (lassú, dünnyögős, aminek ritmusában benne vannak a nehézkes léptek, miközben valaki cipeli a keresztet). Az idei Élet Menete a zsidó-keresztény párbeszédre különös hangsúlyt fektet. Ez jó. Bennem, úgy érzem, keveredik a két identitás (meg ott van a harmadik is - a "rózsaszín háromszög"). Egymás nélkül nem tudna létezni a kettő. És ez a csoport kivonulásának, menetelének is lényege. Idén először nem csak mint "magánszemély" megyek el a menetre - a "Keresztények a melegekért" csoport két másik tagjával képviseljük azt, hogy kötelességünk ott lenni. Annyira kevés ember állt ki "annak idején", és valahogy tudatosítani kell magunkban Elie Wiesel mottóját - " A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny." A közöny a legveszélyesebb, a passzivitás, a lehúzott redőny, a belenyugvás. Martin Niemöller üzenete is ugyanez (ezt is visszük): ha sohasem szólunk, a végén nem marad, aki értünk szóljon. Az a kevés igaz ember ott kell, hogy legyen a világban. Egyedül ez nyújthat vigasztalást, és így hihetünk továbbra is az ember(i)ségben.
Jad Vasem, יד ושם - „emlékjel és hírnév”, szó szerint „kéz és név”.
A magyar wikipédián rákeresve a Jad Vasemre, a következő, "Világ Igazai" embereket találjuk:
Még egy: Apor Vilmos ... És talán még lehet sok igaz embert találni.
„Aki egy embert ment meg, egy egész világot ment meg.”
