Adrienne Rich: Emlékezet

Ósdi szavak:   bizalom           hűség

Még nincs, ami a helyükbe lépne

Gereblyézem a leveleket, rendezem a pázsitot, az októberi fű

fájdalmasan zöld az arany alatt

és ebben a szótlan munkában

felbukkansz

a gondolataimban

Hallom a hangod:       hűtlenség         árulás

szikráznak a kábelek

Megtömöm a zsákokat elszáradt levelekkel

de így is lehullanak és a munka így is

befejezetlen marad

elég egy fázós esőáztatta délután

és kezdhetem elölről

Nem tudhatom, amit te tudsz

ha nem mondod el

világlátásunkban

sebhelyek vannak

dühünk közös iránya

egyesített minket

nem jöttek ki a különbségek

(dús hajunkat tűzbe

hozták mély és nehéz

ki nem mondott

hullámvölgyek)

az iskolában, az alagsorban átzuhantam egy korláton

első nap, és a homlokomon szétnyílt a seb

ezt elmondtam neked egyáltalán? Több mint negyven éve

és még mindig emlékszem, ahogy szagolgattam a vérem,

mint egy új tankönyvet

És te mesélted nekem,

hogyan hívott be anyád a játékból

és kinél voltál, és mibe kezdtetek aztán? Ezekre a darabokra rakódik rá a szürke por,

a közös élet, amiből egytől egyig kikanyarodtunk, ekörül keringünk

és ide kell visszatérnünk, csak hogy elmondhassuk

ez az, ahonnan jöttem

és ezt tudtam

A múlt nem burok      a változás folytonos

Szabadság. Nem egyszerre jön el, nem a

Tejút alatti séta, nem a kinti

fénypatak vagy a sötétség erdeje –

a szabadság az emlékezés

prózai, napi rutinja. Összerakni, centiről centire a

csillagos világot. Elveszett albumokból.

Gyárfás Judit fordítása