magáért beszél

Hívő, feminista, queer kulturális blog

Hívő, feminista, queer kulturális blog

Zsoltárok

2017. január 29. - tuszki

A Zsoltárok Könyvét olvasom most, mindig is szerettem ezt a könyvet. Ahogy sorban olvasom, jobban lehet látni a hatalmas ívet, mélységeket, amiket bejár. Mind szövegben, mind ritmusban. Kétségbeesés, dicsőítés, hálaadás – minden műfaj megtalálható ebben a könyvben. Sok, legutóbb olvasott zsoltárnál éreztem úgy, hogy kifejezetten nekünk, LMBTQ+ keresztényeknek szól. Megosztok itt egy pár gondolatot ennek kapcsán.

A 35. zsoltár oltalomért könyörög, egy szorult helyzetből kiált segítségért. Ok nélkül támadtak rá a zsoltár írójára, mint ahogy a homofóbia , vagy bármilyen gyűlöletbeszéd is ok nélkül történik:  Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójokat, és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.

Érzelmi túlfűtöttség működik a homofóbiában: racionális oka nincs, és épp ezért nehéz ellene küzdeni. Aztán a gyűlölködők kinevetik a zsoltárírót– gyakran érezhetjük ezt LMBTQ+-ként, hogy a nevetség, a megalázás tárgyává válunk:  “Föltátották rám szájokat, azt mondták: Haha! Haha!” Másutt: „Ők pedig örültek az én bukásomon és összegyűltek; összegyűltek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak.( …) Ingyenélők léha csúfkodásai közt fogaikat vicsorgatva rám.” A rágalmazók vicsorognak, mert más vagyok: nem olyan, mint ők.“Mert nem beszélnek békességet, hanem a kik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak.” A gyűlölet(beszéd), a kirekesztés valóban nem békesség.

És jön egy felszólítás is:  “Perelj Uram a velem  perlőkkel; harczolj a velem harczolókkal” – ez is ismerős lehet, mikor belefáradunk már a harcba: “ne nekem kelljen, mert én már belefáradtam, már unom.”Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért. Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem” - mert nem a szidalmazók, hanem Isten a döntőbíró. Az ő igazsága számít, nem pedig csúfolkodóké.

A 44. zsoltárban fokozottan előkerül a megalázott nép helyzete és könyörgése. „Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet. Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről: Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez: Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert ő jól ismeri a szívnek titkait. Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.” Isten nevére hivatkozva bántják az LMBTQ+ közösség tagjait, és külön baj, hogy a keresztény LMBTQ+ közösség tagjait. Sok családban is megtörténhet ugyanez: nem fogadják el, hogy valaki LMBTQ+, és keresztény egyszerre. Megkérdőjelezik a hitét, kitagadják. Van, akit az utcán vernek meg azért, mert az LMBTQ+ közösség tagja , vagy csupán mert annak vélik. Vagy mert máshogy öltözködik, mint az elfogadott. De mi „mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet. Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről”.  Milyen szép is az, hogy az Istennel való frigyet, szövetséget többek között a szivárvány jelképezi. A keresztény melegek hűek maradtak Istenhez. Ha az emberek el is vetnek, de Isten mellettünk és velünk van.

A 49. zsoltár az élet rejtélyeit feszegeti, az élet értelméről elmélkedik, ez a zsoltár egy „talány”. Miért léteznek a dolgok, ha aztán elmúlnak? Mi az, hogy „örök élet”– ha az élet mulandó? Ez rejtély, paradoxon. Babitssal szólva: „csupa szépség közt és gyönyörben járván/mégis csak arra fogsz gondolni gyáván (...) miért a végét nem lelő idő?/vagy vedd példának a piciny füszálat:/miért nő a fü, hogyha majd leszárad?/miért szárad le, hogyha újra nő?” A zsoltár azt kérdezi: “miért féljek”, ha minden elmúlik, ha semmi sem tart örökké? De nem nyugszik meg az értelmetlenségben, mert a mulandóság egyben jó hír– ugyanis nem éri meg félni. Ha minden múlandó, akkor viszont miért nem mindegy, hogy mit csinálok? A zsoltár válasza – mert nem válthatom meg magam. „Senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek.”  Olyan ez, mint a terpeszfogó, melyet az iskolában játszottam. Hiába álltál órákig - ha más nem érintett meg, magadat nem tudtad kiváltani. Önmagunkon kívülre mutat ez a zsoltár. Minden, ami hozzánk tartozik, múlandó: gazdagság, hírnév, tudás, jó sors: „úgysem vihet magával semmit, ha meghal, nem követi kincse” egyedül Jézus, egyedül a kereszt menthet meg. „Az élet rejtélyei” – számomra maga a kereszt is egy ésszel felfoghatatlan jelenség, misztérium, ami akkor és ott történt. De a kereszt kivétel nélkül mindenkit megvált - aki akarja.

Az 55. zsoltár pontosan leírja, hogy milyen az a helyzet, ahol elmaradnak mellőled a barátok  - alcíme: “panasz a hűtlen barátok ellen”. “Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elől: Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben.Éppen a keresztények (közül sokan), akikkel együtt gyakoroltuk a vallásunk, akikkkel egy gyülekezetben nőttünk fel –“ hozzánk hasonló” szidalmaz minket. Ennek ellenére a zsoltár végén ott a bizonyságtétel: “Én az Istenhez kiáltok, és az Úr megszabadít engem. Meghallja Isten és megfelel nékik, (mivelhogy ő eleitől fogva trónol, Szela), akik nem akarnak megváltozni és nem félik az Istent.” (Milyen pontos ez a diagnózis: ezek az emberek nem akarnak változni, nem akarják megváltoztatni a véleményüket.) Isten fontosabb, mint a gyűlölködők: “Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi,hogy valamikor ingadozzék az igaz. Az Úr tudja, hogy igaz vagy. Nem vagy kisebb, és nem vagy bűnösebb másnál csak azért, mert LMBTQ+ vagy.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kerkvirfemkult.blog.hu/api/trackback/id/tr812167563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása