Gdanskban találkozhattam Krzysztof Charamsával[1]. Felszabadító élmény volt, szinte lehetetlen írásban visszaadni, de megpróbálom :) . Átalakított, azaz rám vonatkoztatott, emésztett-kivonatolt jegyzeteimből olvashattok a továbbiakban. A dőlt betűs részeket én teszem hozzá, a képek pedig a felszabadítás teológiája témakörhöz kapcsolódnak. Az előbújás is egyfajta felszabadítás...
Charamsa a Vatikánban dolgozott: „a vatikáni adminisztráció legkeményebb magjának számító Hittani Kongregáció munkatársa volt”[2], és betekintést nyert az ott készülő dokumentumok készülésének folyamatába. Beszámolt arról, hogy ezek az írások mennyire átláthatatlanok, és milyen sokszor operálnak homályos megfogalmazásokkal - mint pl. „homoszexuális tendencia”. „Ez a(z egyházi) rendszer patológiás”, - mondta. Beteg: olyan dokumentumokat hoz létre, amelyek szembe mennek az emberi jogokkal. E dokumentumok szerint például, ha valaki meleg, azzal a családi értékek ellen van. De a szexualitásról is úgy nyilatkoznak ezek a dokumentumok, hogy abból látszik: a katolikus doktrína marginalizálja a szexualitást. Pedig a szexualitás Isten ajándéka: a szeretet egy módja, energia, lehetőség a létezésre.
Charamsa előadása „sugárzott” az erőtől: látszott, hogy mennyire felszabadító és őt titkoktól megszabadító hatással volt rá előbújása (még ha két éve is volt). Karizmatikus személyiség, én nagyon örülök, hogy megtette ezt a fontos lépést. Az előbújásra és Charamsára is nagyon nagy szüksége van az egyházaknak. Ebből a rövid előadásából is rengeteg erőt merítettem.
Mi az előbújás (coming out) keresztény szempontból, keresztény kontextusban? Az előbújással hitet teszünk létjogosultságunk mellett. Tiltakozás, ellenállás (az egyházban). Hangos és arrogáns, nem csendes. Az előbújással válunk szabaddá, és ez prófétai küldetésünk. Az így szerzett láthatóságunkkal kell a rendszer embertelenségeire rámutatnunk. Az előbújás lobbi. Azt mutatjuk meg vele, hogy mi is emberek vagyunk, és megérdemeljük, hogy tisztelettel bánjanak velünk. Krisztus a kereszten mindent elveszített, mindent feladott magából: de csak így tudott győzni. A saját templomainkban mindannyiunknak meg kell vívnia stonewall-jainkat, ellenállásunkat. Krisztusokká kell válnunk az adott rendszereinkben.
Mert nem várhatok arra, hogy egy nap majd megváltozik az egyházam. A stonewall-i stratégiát kell alkalmaznunk, a szemébe kell mondanunk az egyháznak, hogy embertelen. Láthatóvá kell válni. Provokálni kell minden lehetséges eszközzel, legfőképpen pedig a szeretettel. Nem várhatok a vallásomra, és nem nézhetem tétlenül, ahogy az egyház Isten parancsolata ellen cselekszik. Hogy a méltóságom ellen cselekszik. A kereszténység ilyen formájára bizony nemet kell, hogy mondjunk. De Krisztus egyházára nem fogunk nemet mondani. A templom Isten háza, és mindannyiunk háza – mi pedig nem fogunk elmenni ebből a házból. Szükségünk van egymásra, hogy bátorítsunk egymást, és hogy megváltoztassuk az egyházunkat.
[1] angolul: https://en.wikipedia.org/wiki/Krzysztof_Charamsa
[2] http://kaleidoscope.blog.hu/2015/11/06/charamsa_levele_ferenc_papanak
