A keresztény LMBTQ+ csoportok európai fóruma egy négy napos képzést szervezett kelet-közép európai aktivistáknak, keresztény-LMBTQ+ csoportok vezetőinek, pszichológusoknak – egyszóval olyan embereknek, akik mindennapi munkájuk során a (korábbi) vallás(uk) által traumatizált keresztény-LMBTQ+ emberekkel foglalkoznak. A képzés „Vallási trauma és internalizált LMBTQ+-fóbia” címmel volt meghirdetve, de végül csak az előbbiről volt szó. Menet közben ugyanis kiderült, hogy a legtöbb résztvevő inkább erre tartana igényt. Nem csak a segítő foglalkozások kapcsán beszélgettünk a vallás okozta traumáról, de előkerültek a résztvevők saját történetei is – előtte pedig a történetek feldolgozásához, meghallgatásához kaptunk segédeszközöket.
Azért jelentkeztem erre a tréningre, mert amellett, hogy sajnos sok, az egyház(uk), vallás(uk) részéről traumatizált LMBTQ+ embert ismerek, idén elkezdem teológiai tanulmányaimat azzal a céllal, hogy lelkész legyek. Szeretném Isten mindenkire kiterjedő szeretetét közvetíteni embertársaim felé: kiemelten pedig a vallásuk által gyakran bántalmazott LMBT+ emberek felé. Úgy gondoltam, hogy ehhez a munkához fontos megértenem, hogy az LMBTQ+ közösséghez tartozó társaimnak milyen helyzeteken kellett átmennie. Ahogy ugyanolyan fontos az is, hogy szembenézzek a saját vallássérültségemmel. Először a Kötőszó blog[1] cikkeit olvasva szembesültem azzal, hogy bizony nekem is van vallási sérelmem. A volt gyülekezetemben ugyan nem bújtam elő, de az ottani közösség általános, merev hozzáállása a dolgokhoz kamaszkorom vége felé inkább eltávolított a vallástól, mint közelebb hozott. Szerencsére ezt a közösséget még „idejében” elhagytam, így sérültségem nem vált traumává. Talán az is számított, hogy azok az emberek, akik rám hatottak, nem rendelkeztek „fundamentalista” hozzáállással. A vallási közösség által ejtett sebeket nézetem szerint még nehezebb elfelejteni és feldolgozni, hiszen ennek a közösségnek inkább a gyógyítás lenne a feladata (gondoljunk Jézus tevékenységére). Én is így voltam vele – egy jó ideig újra és újra visszatértem rá, mint a sebét nyalogató kutya, hogy gyorsabban gyógyuljon.
A képzés előtt természetesen kaptunk olvasnivalót is – Dr. Marlene Winell cikkeit a vallási trauma szindrómáról.[2] Winell könyvet is írt erről a témáról, A karám[3] elhagyása: kézikönyv volt fundamentalistáknak és másoknak, akik elhagyták a vallásukat.[4] Winell maga is keresztény fundamentalista közegből származik. Húsz évig dolgozott terapeutaként olyan kliensekkel, akiknek „fel kellett épülniük” korábbi vallásukból. Mivel nagyon fontosnak tartom ezt a témát, ebben a blogbejegyzésemben szeretném röviden ismertetni a szerző gondolatait a vallási traumáról. Az alábbi egy kivonat, és egyben egy fordítás is, nem törekszik a tökéletességre.[5]
A vallási trauma, a vallási abúzus (a vallás nevében elkövetett visszaélés) olyan téma, aminek a mentálhigiénés szakemberek nem szentelnek elég figyelmet. Többek közt az ezzel való foglalkozást akadályozza az a jelenség, hogy a vallást, vagy az egyházat kritizálni ma még mindig tabunak számít. Az egyházaknak is érdekükben áll, hogy egy kritikus gondolkodástól mentes rendszerben létezzenek. Pedig azt, hogy mennyire fontos és releváns ez a téma, mutatja az ARIS[6] 2008-as felmérése – Amerikában 1990 és 2008 között szinte megduplázódott azok száma, akik a felmérésben azt az opciót választották, hogy nem tudnak azonosulni egyik vallással sem. Ez a 18,7 millió ember feltehetően főleg a protestáns, baptista, és katolikus egyházakat hagyta el: ezek a vallások ugyanis 12,7 millió hívet vesztettek el ez idő alatt. További akadályt jelent a témával való foglalkozáshoz, hogy sok egyház a pszichológiát is világinak, ezért gonosznak, sátáni eredetűnek tartja. A depresszió, és a többi mentális probléma bűn, vagy büntetés. A fundamentalista egyházak szerint Isten az egyetlen orvos, ha pedig valakinek bármivel kapcsolatban kétségei támadnak, szintén bűnös. Ugyanígy az is, aki a saját szükségleteivel törődik.[7] Összegezve: nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy vallás által traumatizált ember egyáltalán segítséget merjen kérni. (Ha pedig elhagyja a gyülekezetet, akkor is bűnös a megmaradtak szemében: de talán immár menthetetlen is.)
Milyen tulajdonságai vannak a vallásnak, amelyik képes traumát okozni? Zárt logikai rendszer alapján működik, autoriter, és tekintélyelvű világnézettel rendelkezik. Ez a közeg mindaddig kényelmes, amíg tagjai nem gondolkodnak, és nem kételkednek. Az igazságot érintő kérdésekben a tagok csak egy külső referenciapontnak hisznek – a Bibliának, vagy a hierarchia szintjén felettük álló vallási vezetőnek. A térítés a közösségben elvárt viselkedésforma, az engedelmesség a legfőbb érték, a személyes fejlődés nem fontos. Az ilyen vallás a félelemre épít, és nézeteik szerint mindenki, aki a közösségen kívül van, tehát nem hívő, vagy nem tag, örök kárhozatra jut. De a hívők sem érezhetik magukat biztonságban, mert a világ veszélyes, a sátán uralkodik benne mindaddig, amíg Jézus vissza nem jön. Az ilyen vallás arra tanítja a gyerekeket, hogy mindentől féljenek, ami ezen a vallásos szubkultúrán kívül esik, és a legtöbb dolog ezen kívül teljesen ismeretlen is marad számukra. A félelemre építés mellett mérgező teológiai nézet az „eredendő bűn” tana is. A közösség tagjai magukévá teszik azt, hogy ők eredendően rosszak/gonoszak. Ezek az egyházak szó szerint hisznek a démonokban, és gyakorolják is a démonűzést olyan gyerekeken, akik „rosszul viselkednek”. Ezekben a közösségekben nem szabad gondolkodni, nem szabad érezni, nem szabad kérdéseket feltenni. Nem szabad a saját érzéseidre, gondolataidra hallgatni. A híveknek nem megengedett a dogma megkérdőjelezése, ha pedig így tesznek, veszélybe sodorják magukat. A gyerekek is hamar megtanulják, hogy ne hallgassanak a megérzéseikre.
E mérgező teológiai nézetek mellé társulnak a káros egyházi, vagy családon belüli gyakorlatok. Fizikai, szexuális, és lelki bántalmazások történnek a vallásos családokban és az egyházakban, ugyanis a tekintélyelvűség felügyelet nélkül működik. Túl sok a titok. A szexualitás elnyomása egyházon belül hozzájárul a gyerekek abúzusához. A homoszexualitás elutasítása is szedi áldozatait – a legtöbben öngyilkosok lesznek.
A képzésen kiegészítettük ezeket a mérgező, káros tanításokat, gyakorlatokat az általunk tapasztaltakkal. Felsorolás szintjén pl. ilyen mérgező tan az, hogy „a test rossz, a lélek jó”. Vagy az a gyakorlat, hogy a pap dönti el, hogy áldozhat-e valaki, vagy úrvacsorázhat-e. Vagy az a nézet, hogyha nő vagy, szülnöd kell, csendben maradnod, támogatnod mindenben a férjedet stb. Az a gyakorlat is ilyen, mikor másokért imádkoznak a tagok anélkül, hogy az illető ezt kérné - egyúttal szánakozva felette, és a háta mögött kibeszélve, hogy milyen rossz úton jár – ezt el is neveztük szent pletykának, amely pletyka érdekes módon megengedett az egyházon belül. Mérgező nézet az is, hogy a „kereszténység az egyetlen igaz út”, vagy az is, hogy „mindenkit meg kell téríteni”.
Ne feledjük el azonban, hogy az egyes gyülekezetek, lelkészek, szülők képesek a fentebb ismertetett mérgező tanok felülírására – nagyon sok múlik az ő szerepükön. Winell megemlíti, hogy a társadalom a traumatizált emberekkel szemben gyakran áldozathibáztatással reagál, hogy fenntartsa saját hiedelmeit. A vallási traumán átment emberek nem kapják meg a megfelelő támogatást – néhány online fórum kivételével a társadalomban nincs szó a vallás, vagy egyházak által okozott traumáról, érzelmi abúzusról. Az egyházi intézmények kultúránkban sok szempontból még mindig privilegizált intézmények – nagyon nehéz őket kritizálni. A szülőknek joga van úgy bánni gyerekükkel, ahogy szeretnének, a gyerekek pedig a szülők, vagy az egyházközség tulajdonai. Túl sok minden történik zárt ajtók mögött. El kell engedjük azt a hiedelmet, hogy a vallás egy olyan dolog, amit nem lehet kritizálni. Saját felelősségünk, hogy tudatában legyünk a károknak, amit az egyházak okozhatnak, és emberi kötelességünk együtt érezni a vallási trauma áldozataival.
[1] http://kotoszo.blog.hu/2016/02/22/vallasserultek_akiket_megsebzett_az_egyhaz
[2] Religious Trauma Syndrome, http://journeyfree.org/rts/
[3] a karám, mint ahol a gyülekezeti nyáj tartózkodik
[4] Leaving the Fold: A Guide for Former Fundamentalists and Others Leaving their Religion
[5] „mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére”, „most még csak töredékes a tudásom”
[6] American Religious Identifications Survey
[7] emlékszem, hogy az „önkiteljesedés” pl. mennyire negatív, világi, vagy bűnös fogalomnak számított volt gyülekezetemben, vagy pl. a jógát is rossz szemmel nézték
